Lehet, hogy csak én hiszem így, de a tapasztalataim azt mutatják, hogy manapság igazán jó ötletnek tűnik belekezdeni az ingatlanüzletbe. Ez főleg olyan városokban igaz, ahol sok egyetemista van és keresik a kiadó lakásokat. Sokan inkább az ismerőseikkel, barátaikkal költöznének össze, mintsem kollégiumi szobába lakjanak idegenekkel. Egy olyan városban pedig, mint Budapest mindig lesz kinek kiadni a lakásokat.

Ezen okból kifolyólag, és egy bizonyos pénzösszeg megöröklése után, arra az elhatározásra jutottunk, hogy veszünk egy kisebb családi házat. Biztos sokan szívesebben költöznének házba, mintsem panelbe, csak általában azokat nagyobb összegekért kínálják. Mivel nagyon jó áron jutottunk hozzá ahhoz a lakáshoz, amit végül megvásároltunk, megengedhetjük magunknak, hogy ugyanolyan árban adjuk ki, mint amilyenbe egy panellakás kerülne.

A ház megvásárlása után még elég sok dolgunk volt, többek között ki kellett festeni, és be kellett bútorozni. Eleinte arra gondoltunk, hogy csak konyhabútort veszünk, meg a fürdőszobát rendezzük be, de aztán rájöttünk, hogy ezzel csak a bérlőinkkel tolnánk ki, így berendeztük az egész lakást.

Azért, hogy mégis spóroljunk egy kicsit, és a bérlőinknek se kelljen aggódniuk a számlák miatt, ez által szívesebben költözzenek a mi lakásunkba úgy döntöttünk, hogy napelem rendszerrel fogjuk felszerelni. Mivel a ház elhelyezkedése is tökéletesen megfelel erre a célra, így véleményem szerint mindannyian jobban fogunk járni. Igaz, hogy ez első körben egy nagyobb pénzügyi befektetést igényel, de ahogyan számoltunk még ez is belefér a keretbe. Ráadásul tisztában vagyunk vele, hogy mennyire megkönnyíti az ember dolgát, ha ilyet használ. Nincs az a folyamatos stressz, főleg télen, hogy vajon mennyi energiát fogyasztunk, és vajon mekkora összeg fog szerepelni a kézbesített számlán. Igaz, hogy azzal a kockázattal is számolni kell, hogyha sokáig borús az idő, akkor nem tudunk a nap fényéből olyan sok energiát kitermelni, de azért egy hétig sosem szokott sötétség lenni.

Igaz, hogy gyakrabban lát az ember a nagyobb épületek, raktárak tetején ilyen rendszereket, de szerencsére ma már a kis embernek is van lehetősége megfizetni ezt a szolgáltatást. A napelem rendszer családi házra egyre elterjedtebb lett, és több helyről is beszerezhető, de mi ezt a céget és oldalt találtuk a legalkalmasabbnak ahhoz, hogy felvegyük velük a kapcsolatot. Az árajánlat kéréséhez nem kellett mást tennünk, mint egy rövid űrlapot kitöltenünk, amelyben a következő kérdésekre kellett válaszolnunk: éves áramfogyasztás, név, elérhetőség, a település, ahol az ingatlan található, arra, hogy hol hallottam erről a cégről, és egy rövid üzenetet is lehetett írni. Mivel én nem tudom, hogy pontosan mennyi lehetett az éves áramfogyasztás ezért csak tippeltem, és ezt be is írtam üzenetbe.

Hamarosan jönnek is és felmérik a terepet, remélhetőleg gyorsan meg tudjuk oldani a napelemek felszerelését. Persze nem csak azt kell felszerelni, hanem az invertert is, ami segít az energiát árammá alakítva a vezetékekbe juttatni, hogy az könnyedén használható legyen.

Remélem, hogy mindez nem fog túl sok időbe kerülni. Szeretnénk, ha nem kerülne túl sok időbe a felújítás és átalakítás befejezése, hogy minél hamarabb be lehessen költözni. Még, ha nem is készül el ebben az évben, legalább jövő év elejére jó lenne, ha beköltözhetővé tudnánk varázsolni. Bár az emberek többsége a nyári hónapokban szokott költözni, azért biztos akadnak emberek, akik év elején váltanának új lakásra.

Nem tudom ti, hogy vagytok ezzel, de én kifejezetten szívesebben költöznék egy olyan lakásba, amely napelemekkel van felszerelve. Hát ti?napelem rendszer családi házra