Nem vagyok az a nagy nyaralós típus, mert nagyon ritka környezetben érzem csak magam igazán komfortosan, és általában ahhoz legalább folyamatos zeneszolgáltatás szükséges. Nem rajongok nagyon a természetes vízpartokért sem, de az is igaz, hogy a mesterséges strandokkal is általában problémázni szoktam. Maradjunk annyiban, hogy nem egyszerű velem az élet ilyen téren.

Egyszer viszont végre sikerült szakítani a hagyományokkal, és hat barátommal együtt elhatároztuk, hogy befizetünk együtt egy tíz napos görög, buszos kirándulásra. Na, nem nagy kirándulásra kell itt gondolni, ugyanis mire odáig jutottunk, már elment a kedvünk mindenféle kulturális és tartalmas programtól, egyszerűen csak pihenni és bulizni vágytunk egy gyönyörű helyen. Meg persze az elmaradhatatlan és végeláthatatlan strandolások is hajtották a társaság nagy részét.

Az úti célunk Sarti volt, ahol évek óta nyaraltak a szüleim. Volt egy varázslatos kis családi ház, amit kibéreltünk, telis tele gyönyörű, tradicionális antik bútorokkal, az udvarán pedig egy hatalmas medencével. Szinte kedvünk sem volt elhagyni a szállás területét, annyira magával ragadó volt a miliő. Egy valami varázsolt csak el, ennél jobban is, ami nem más, mint a Narancs-part, a korai hippik által kedvelt nudista és vadkemping terület, ahol gyönyörű faragott kövek és csodaszép táj szemlélgetése közben élvezhetjük a hűs tenger adta örömöket.

Már az első nap a társaság nagy része olyan égési sérüléseket szenvedett, hogy aztán az elkövetkezendő pár nappalt a gyönyörűen berendezett, hangulatos kis szobákban és a puha ágyakban töltöttük, és csak éjszaka vettük a nyakunkba a várost, nem titkoltan bulizás céljából. Igazán kedves embereket ismertünk meg, és nagyon sok jó helyen fordultunk meg, úgyhogy ez a pár nap is kellemesen telt. De az igazi az volt, amikor végre felgyógyultunk és naponta ki tudtunk járni a Narancs-part területére. Tényleg magával ragadó volt az egész terület. Biztosan jártatok már Ti is olyan helyen, ahol úgy éreztétek, hogy egyenlők vagytok az anyatermészettel és semmi rosszat nem tudtok elképzelni ami ott megtörténhetne Veletek. Na, hát mi pont ezt éreztük itt. Mesések voltak a szobrok, a távoli hegyek, a tenger tisztasága, és az emberek közvetlensége, barátságossága. Amikor odaértünk, azt éreztük, hogy célba értünk, otthon vagyunk. Ilyen jó hangulatú helyen, távol minden féle civilizációtól csak a színtiszta boldogságérzet az, ami meghatározhatja az emberek létét.

Még egy kis emléktárgyat is találtunk a helyszínen. Egy elég réginek tűnő, törzsi motívumokkal és féldrágakövekkel díszített arany láncot. Persze próbáltuk megtalálni a gazdáját, körbekérdezősködtünk, sőt felakasztottuk az egyik bokorra 3 napra, hogy hátha visszajön érte a gazdája és elviszi, de nem így történt. Az utolsó napon azonban úgy gondolta az egyik barátnőm, hogy, ha senki nem jelentkezett érte eddig, akkor már ezek után sem fog, így elraktuk emlékbe és hazahoztuk.

Sokáig a lánynál volt, majd amikor el akartam tőle kérni, kiderült, hogy már rég túladott rajta, ugyanis megmutatta egy értékbecslőnek, aki olyan magas összeget ajánlott érte, amit nem tudott visszautasítani. Mondtam neki, hogy ez igazán rosszul esett, és nem kellett volna ilyen dologhoz folyamodnia, aztán erre csak az volt a válasza, hogy abban az időben éppen annyira meg volt szorulva, hogy az értékbecslés árát sem tudta volna megfizetni.

Nagyon rosszul esett, hogy egy közös emléket csak így pénzért tovább adott, nem törődve annak valódi, eszmei értékével. De ami még ennél is rosszabbul esett, hogy nem szólt a barátainak, amikor éppen anyagi támaszra lett volna szüksége, hiszen tudta, hogy ránk mindig számíthat. Mégis ami a legrosszabb volt: nagyon szerettem volna magamnak azt a nyakláncot, de sajnos most már örökre búcsút vehetek tőle.