Nemrégiben kénytelenek voltunk belekezdeni egy jelentősebb beltéri átalakításba, ugyanis már nagyon régóta nem történt semmiféle érdemi  változás a lakásunk állapotát illetően és kezdett már kifejezetten aggasztóvá válni az, hogy mennyire igénytélen bútorok és egyéb holmik állnak odabent. Ha őszinték akarunk lenni már évekkel ezelőtt le kellett volna rendeznünk ezt az egész helyzetet, de akkor még nagyon sok mással is meg kellett birkózzunk, mi pénzügyileg megviselt minket annyira, hogy nem ért volna bele egy majdnem tejes körű bútorzati átrendezés.

Igyekeztünk azért kihozni a helyzetből a maximumot, úgyhogy megpróbáltuk a még használható darabokat vagy eladni, amennyiben azok még nem voltak olyannyira rossz állapotban, hogy mindez már a mi részünkről is nehezen legitimálható döntés lett volna, illetve nyilván a teljes leselejtezés is előfordult jó pár darab esetében végül. Nem volt minden esetben könnyű az elválás, hiszen bár nagyon itt volt már az ideje ennek az egésznek, de mégiscsak ebben a környezetben éltük le a feleségemmel együtt töltött éveink első évtizedét és bizony az emlékek néha megrohanják az embert. Nehezen tudod elhinni, hogy eztán is ugyanolyan jó és otthonos lesz majd minden, ráadásul nagyon kedves tíz évről beszélünk itt és most, szóval tényleg nem esett feltétlenül jól az, hogy meg kellett váljunk attól a környezettől, ami ehhez az időhöz a számunkra legjobban köthető és ahol mindezeket úgymond át is éltük. Aztán persze belenéztünk a bútorokba és megfigyelve azok külső- és belső állapotát rákellett jöjjünk, hogy ez a döntés már elodázhatatlan. Végre van mindkettőnknek kellően magas fizetése ahhoz, hogy ne kelljen semmiképpen sem halogatnunk, hogyha valami ennyire sürgősen és égetően gyorsan üti fel í fejét, így aztán úgy gondoltuk, hogy nem ártana, hogyha fejest ugranánk ebbe a lehetőségbe és egy igazán emlékezetes módon építenénk újra otthonunkat.

Nem volt könnyű vevőt, vevőket és egyéb elhelyezési módot találni a régi darabok számára. Az egyik fő probléma nyilván az volt, hogy ami számunkra az emlékek és egyéb kedves kötődések hatására emlékezetes, kedves bútor volt az más számára csak egy értéktelen, leharcolt valami, amit azért venne meg, hogy legyen mit kitennie a garázsba a szerszámoknak. Bár nyilván ez sem esett feltétlenül jól, de megértettem, hiszen valóban nem könnyű mindenkinek egyformán értékelnie a dolgokat. A fő probléma inkább az árat jelentette, a legtöbben olyan sokat akartak alkudni, hogy azzal együtt  már egyáltalán nem érte volna meg az üzlet nekünk, hiszen bár az elsődleges cél nyilván az volt, hogy szabaduljunk meg mindentől és ha lehet egy minimális ellenértéket is kapjunk érte, de van az a pont, ahonnan számítva ez már nem is annyira működik, bármennyire is kapsz érte cserébe némi pénzt.

Szóval nekiálltunk keresgélni a megfelelő vevőket a bútorokra és rá kellett jöjjünk, hogy a legtöbb esetben már annak  is örülhetünk majd ha nem nekünk kell lecipelni azokat az negyedik emeletről, hanem a vevő esetleg küldd is valakiket, akik szakmaszerűen töltik be ezt a tisztséget és kisegítenek minket ebben. Mondanom sem kell, hogy hihetetlen módon kezdett elegem lenne ebből az egészből. Már rég ott szerettem volna tartani, hogy végre a teljesen átalakított új laksomban ülök és élvezem az életet, erre még mindig reggel hétkor kelek, hogy valami pakolóbrigád segítségével korhadt, öreg bútorokat cipeljek ki az utcára és dobjam fel egy kamionra. Volt pár olyan alkalom is, amikor nem minden ment teljesen flottul a kipakolás terén és amikor felemeltük a bútort, hogy elszállítsuk a fejemre hullottak a feleségem bent felejtett natúr kozmetikumai. Mondanom sem kell, némelyik csomagolás kifejezetten kellemetlenül érintett, szó szerint, úgyhogy aznap különösen megérte a hajnali kelést követő szenvedést. Mindenesetre jó érzés volt szép lassan látni a fényt az alagút végén. Nem mondanám, hogy nem vártuk már nagyon azt a pillanatot, amikor végre bekerül az utolsó régi bútor is a teherautóba és elindul, de nyilván nem is tudtuk siettetni, így már egészen kezdtünk hozzászokni a félkész házunk látványához. Időközben persze elkezdtük beszerelni a már eltávolított öregek helyére az új bútorokat is. Szerencsére nagyon gyorsan sikerült megtalálni a megfelelő darabokat, így tulajdonképpen amennyire a szabadidőnk engedte tudtunk is haladni az újraépítés folyamatával is, ami mondanom sem kell nagyon hasznos volt, tekintve, hogy már kezdett fogyni a türelmünk. Izgalmas volt, hogy újra építhetjük a belső terét az otthonunknak, de már kezdett megtelni a hócipőnk ezzel az egésszel.

Végül három hónappal azt követően, hogy az ötlet kipattant a fejünkből és kettővel azután, hogy az első régi bútor elhagyta a házat, csak sikerült ott állnunk az elkészült, új dizájnú otthonunkban. Bár nagyon tetszik a végeredmény, de azt kell mondanom, hogy az elkövetkezendő pár évben szó sem lehet semmi hasonló volumenű ügyről, vagy ha mégis, akkor szóba sem kerülhet, hogy minden lecserélendő darabot személyesen, egyesével fogunk majd továbbadni vagy elhelyezni. Szerencsére most pont jól jött ki a lépés, így nem okozott különösebben nagy nehézséget, azon kívül, hogy már majdnem belehülyültem az életvitelbe, amit hozott magával, de hát ez van, most már nem is akarok panaszkodni, szimplán előre tekinteni és végre élvezni azt, amiért ennyit szenvedtem, szenvedtünk.